2009. november 16., hétfő

Pelmeni

Nylevészeti eszmefuttatásom után el is készítettem életem első pelmenijét. Bár néhányat maradék krumplival töltöttem meg, íme a húsos recept::

A tészta:
3 dl liszt
1 tojás
1/2 dl langyos víz
csipet só


A lisztbe először a tojást ütjük bele, majd a vizet lassan hozzáadva alaposan összegyúrjuk a tésztát, úgy, hogy ne ragadjon. Kicsit félre rakjuk, amíg elkészül a töltelék.

Töltelék:
25 dkg darált hús - én a szibériai verziónak megfelelően sertés   és marha vegyesen
kb 8 dkg vöröshagyma, apróra vágva vagy darálva

Kevés olajon vagy vajon sóval, borssal megsütjük a húst. Én fokhagymát is raktam hozzá. Kevés vízzel felöntve is lehet csinálni, akkor fője el a levet.

Ahogy a hús átsült/főtt, levesszük a tűzről.

A tésztából kis adagokat letépünk, kör alakúra sodorjuk, majd nagyon vékonyra kinyújtjuk. Közepét megtöltjük a hússal, majd a széleket összenyomva légmentesen lezárjuk. Na nekem ezt még gyakorolni kell. Lehet hozzá derelyetöltőt is használni.

A megtöltött pelmeniket 3 l enyhén sós, forrásban lévő vízbe dobjuk, és amikor feljön a felszínre, szűrőkanállal kiszedjük. Olvasztott vajban megforgatjuk. Fekete borssal és ecettel vagy tejföllel tálaljuk.






A képet majd a következő főzéskor lecserélem.

1 megjegyzés:

Bozót írta...

Ki fogom próbálni! Még sosem csináltam, csak a sütős változatokat, bourekas és a többi.

Hogy ne nyíljon szét, javaslom a széleket vízzel megkenni és villával összelapogatni.