2010. augusztus 5., csütörtök

Két finom torta


Mint a saját blogomon már említettem, nemrég volt esedékes a lányom szülinapja, melynek ünneplésére kétféle tortával szándékoztam készülni. A gyermek kinézett magának egy gyümölcsös-krémes csodát egy újságból, emellé egy egyszerű Sacher tortát gondoltam. Lássuk, hogyan készültek!

Sacher-torta

A Sacher-torta lényegében egy csokis piskóta, baracklekvárral, tetején csokibevonattal. Arról, hogy hova is kell a lekvár még komoly bírósági per is volt :) Egyesek szerint be is kell vele tölteni a tortát(a híres Demel cukrászda álláspontja), míg mások csak a csokibevonat alá tesznek(ez a Sacher Szálló véleménye is). Én az utóbbit támogatom.

Tészta:
12dkg felolvasztott jó minőségű étcsokoládé (esetleg kakaópor, ha nincs más)
12dkg vaj
12dkg porcukor
6 tojás szétválasztva
vanília
8dkg liszt
csipet só
ízlés szerint darált mandula
Ezekből a hozzávalókból piskótatésztát készítünk. Kb a tojásfehérje kivételével mindent jól elkeverünk, majd hozzáadjuk óvatosan a felvert tojáshabot. Tortaformában kisütjük. A formából kiborítjuk és kicsit hűlni hagyjuk.

Pár kanál baracklekvárt felforrósítunk(ha darabos, áttörjük), rummal vagy aromával elkeverjük és ezzel jól megkenjük a torta eredetileg alsó felét (mert az könnyebben beszívja).
Ha tortánk kihűlt, olvasztott csokoládéval bevonjuk és dekoráljuk. Részemről a csokiba is teszek rumot.

A tésztába meggyet sütve még mennyeibb az élmény :)

Gyümis-krémes

Na, sajnos mennyiségekre nem emlékszem, saccolni tudok.

2tojásból sütött vizespiskótát használtam alapnak, majdnem 2 csomag babapiskóta ment az oldalára, 1 csomag túró és 1 zacsi tejszín került a töltelékbe, ez kb biztos.
A torta lényege, hogy készítünk egy tejszínes-gyümölcsös (nálam túrós) krémet, tejszínhabbal fellazítva, zselatinnal kocsonyásítva; egy kissé kuglóf-formájú edényt kibélelünk fóliával, körberakjuk az oldalát babapiskótával, belekanalazzuk a krémet, a piskótalapot pedig a tetejére illesztjük. Hűtőben dermesztés után kiborítjuk a formából, lehúzzuk a fóliát és a tortánk tetejét gyümölccsel és tejszínhabbal díszítjük. Az eredeti recept két piskótalapot ír, szerintem felesleges hacsak nem nagyon mély a formánk.

Jó étvágyat!

2010. augusztus 3., kedd

Nyári hűsítő finomság

... avagy frapé Andi-módra


Hozzávalók:
1 csésze instant kávé (nem forró, minél hidegebb)
kevés hideg tej
2-3 gombóc vanília fagyi

Elkészítés:
A turmixgépbe teszem a hozzávalókat és összeturmixolom.
Pohárba töltöm és tejszínhabbal díszítem, meg lehet szórni kakaóporral, fahéjjal, ízlés szerint.
Bele egy szívószál, és kész is a jeges csoda!