2010. december 20., hétfő

Stollen

Hozzávalók:
500 g finomliszt, 1 dl tej, 1 tojás, 250 g vaj, 50 g élesztő, 10 g só, 100 g cukor, 2 cl rum, egy citrom reszelt héja, 50 g kandírozott citromhéj, 50 g kandírozott narancshéj, 50 g mazsola, 50 g darált, hántolt mandula, egy kávéskanál szegfűbors, egy kávéskanál őrölt szerecsendió, aszalt gyümölcsök, egy kávéskanál fahéj, a sütés után sok porcukor.

Az élesztőt langyos, picit cukros tejben felfuttatjuk, egy kis liszttel megszórjuk, és fél órán át pihentetjük. A felpuhított vajat a maradék cukorral, vaníliás cukorral és a tojássárgájával habosra keverjük. Hozzáadjuk az élesztős masszát, a lisztet, a maradék tejet, a rumot, a reszelt citromhéjat, a szegfűszeget, a fahéjat, egy csipet sót, és alaposan kidolgozzuk. Fél órát kelni hagyjuk.
A mazsolát, a durvára vágott mandulát, az aszalt gyümölcsöket és a narancshéjat apránként adjuk a már megkelt tésztához, jól átgyúrjuk, és fél órán át kelni hagyjuk. A tésztából rudat formálunk, kibélelünk vele egy kivajazott, kilisztezett egy őzgerincformát, és 200 fokra előmelegített sütőben 45 perc alatt megsütjük. Még
forrón vaníliás porcukorral meghintjük.
Nagyon finom, ezzel kívánok boldog karácsonyt Mindenkinek!

2010. december 15., szerda

Mézeskalács

Hozzávalók: 60 dkg liszt, csipetnyi só, 1 Rama, 15 dkg porcukor, 2 csapott teáskanál szódabikarbóna, fahéj, szegfűszeg-ezeket elmorzsolom, majd összegyúrom 1.5 dl méz és 3 tojássárgájának összegyúrt elegyével.
3 mm-re kinyújtom és megsütöm. Kicsi távolságra kell tenni a sütőben, mert mézes lévén szépen megnő.
Fogyasszátok egészséggel!:)

2010. november 25., csütörtök

Kacsa 1.0

No persze, sütöttem már kacsát korábban is, de ez az első tudományosan megalapozott, rákészülős kacsapecsenyém, ezért megérdemli a fentebbi előkelő verziószámot.


Egyelőre még a kamrában csücsül, nyakig a páclében, de hamarosan részletesen beszámolok róla, hogy sikerült vagy nem sikerült csudafinom sült kacsát gyártanom belőle.

Addig is, a páclé:
egészbors, borókabogyó, szegfűbors, babérlevél, gyömbér, fokhagyma, narancs/mandarin, répa --> jól összefőzve annyi vízben amibe elmerül a kacsa. Még melegen rá a kacsára (vagy a kacsát bele) és 1-2-3napig hadd ússzon.

Folyt.köv.

2010. szeptember 3., péntek

Köszönet Prága Zsuzsinak!


Robert Patiszon, a híres hollywoodi csillag(tök) ma csúfos véget ért.

2010. szeptember 2., csütörtök

Pöfi


A múlt héten egy kedves ismerősnél jártam, összekötöttük a terepfutást a gombászással és ilyen gyönyörűségekkel tértünk haza.

Óriás pöfeteg, ha valaki nem ismerné. Ilyen nagyokat ritkán látni, általában kézilabda méretűek max vagy már öregek és ehetetlenek. Ezek még épp jók voltak szerencsénkre. A pöfi rántva a legjobb, egyszerűen felszeletelve, bepanírozva, kisütve. Mennyei!

2010. augusztus 5., csütörtök

Két finom torta


Mint a saját blogomon már említettem, nemrég volt esedékes a lányom szülinapja, melynek ünneplésére kétféle tortával szándékoztam készülni. A gyermek kinézett magának egy gyümölcsös-krémes csodát egy újságból, emellé egy egyszerű Sacher tortát gondoltam. Lássuk, hogyan készültek!

Sacher-torta

A Sacher-torta lényegében egy csokis piskóta, baracklekvárral, tetején csokibevonattal. Arról, hogy hova is kell a lekvár még komoly bírósági per is volt :) Egyesek szerint be is kell vele tölteni a tortát(a híres Demel cukrászda álláspontja), míg mások csak a csokibevonat alá tesznek(ez a Sacher Szálló véleménye is). Én az utóbbit támogatom.

Tészta:
12dkg felolvasztott jó minőségű étcsokoládé (esetleg kakaópor, ha nincs más)
12dkg vaj
12dkg porcukor
6 tojás szétválasztva
vanília
8dkg liszt
csipet só
ízlés szerint darált mandula
Ezekből a hozzávalókból piskótatésztát készítünk. Kb a tojásfehérje kivételével mindent jól elkeverünk, majd hozzáadjuk óvatosan a felvert tojáshabot. Tortaformában kisütjük. A formából kiborítjuk és kicsit hűlni hagyjuk.

Pár kanál baracklekvárt felforrósítunk(ha darabos, áttörjük), rummal vagy aromával elkeverjük és ezzel jól megkenjük a torta eredetileg alsó felét (mert az könnyebben beszívja).
Ha tortánk kihűlt, olvasztott csokoládéval bevonjuk és dekoráljuk. Részemről a csokiba is teszek rumot.

A tésztába meggyet sütve még mennyeibb az élmény :)

Gyümis-krémes

Na, sajnos mennyiségekre nem emlékszem, saccolni tudok.

2tojásból sütött vizespiskótát használtam alapnak, majdnem 2 csomag babapiskóta ment az oldalára, 1 csomag túró és 1 zacsi tejszín került a töltelékbe, ez kb biztos.
A torta lényege, hogy készítünk egy tejszínes-gyümölcsös (nálam túrós) krémet, tejszínhabbal fellazítva, zselatinnal kocsonyásítva; egy kissé kuglóf-formájú edényt kibélelünk fóliával, körberakjuk az oldalát babapiskótával, belekanalazzuk a krémet, a piskótalapot pedig a tetejére illesztjük. Hűtőben dermesztés után kiborítjuk a formából, lehúzzuk a fóliát és a tortánk tetejét gyümölccsel és tejszínhabbal díszítjük. Az eredeti recept két piskótalapot ír, szerintem felesleges hacsak nem nagyon mély a formánk.

Jó étvágyat!

2010. augusztus 3., kedd

Nyári hűsítő finomság

... avagy frapé Andi-módra


Hozzávalók:
1 csésze instant kávé (nem forró, minél hidegebb)
kevés hideg tej
2-3 gombóc vanília fagyi

Elkészítés:
A turmixgépbe teszem a hozzávalókat és összeturmixolom.
Pohárba töltöm és tejszínhabbal díszítem, meg lehet szórni kakaóporral, fahéjjal, ízlés szerint.
Bele egy szívószál, és kész is a jeges csoda!

2010. április 10., szombat

Óriás kagylótészta, töltve

Be sem merem vallani, mióta áll a kamrámban egy csomag Olaszországból hazahurcolt színes, óriás kagylótészta (a csomagolás szerint Lumaconi a becsületes neve). Ma a kezembe akadt mikor valami ehető után kutakodtam és máris kialakult a fejemben egy remek fogás gondolata.
Pipimellet, vöröshagymát, sárgarépát felkockáztam, egy doboz kukoricát lecsöpögtettem, majd szépen lepirítottam őket egy kis olajon. Fűszereztem gyömbérrel, borssal, sóval,fokhagymával, hozzáöntöttem egy kis doboz tejfölt és rottyantottam még egyet rajta. Közben leforráztam a kagylótésztákat, mert elég vaskosak, féltem, hogy a sütőben nem főnek át. Itt léptek a színre a gyerkőcök, akik örömmel vállalták, hogy kiskanállal beletuszkolják a husis ragut a tésztákba(fiam még a Hamitörp sapiját is felvette hozzá!)

From Kaják

. Sütőbe tolás előtt még megszórtuk egy kis reszelt sajttal és aláöntöttem egy pici vizet, a tetejére meg fóliát. Talán fél órát sült összesen, az utsó pár percet fedetlenül.

From Kaják

Petrezselyemmel tunningolt tejföllel dekoráltuk fogyasztás előtt. Nagyon finom lett!

From Kaják

2010. március 27., szombat

Turbolya

Ismeritek? Kedvelitek?


Nálunk töménytelen mennyiségben van most az erdőben, friss, üde, zöld, illatos és olyan harapni- és simogatnivaló gyönyörűség. A kölkeim persze csak csatangolnak benne, nem hatja meg őket, hogy ez régóta ismert gyógy- és fűszernövény, a francia konyha fontos eleme :) A kecském és a birkáim pedig nyilvánvalóan rajonganak a francia konyháért ;-)

2010. március 22., hétfő

"Zserbó" szelet


Ugye mindenki ismeri? No, hátha mégse, vagy esetleg nem pont így :)


Az én receptem:
50dkg liszt
1kocka margarin
1-5 kanál cukor(lekvártól függően)
fél élesztő
2dl tej
csipet só
2 tojás

Élesztőt felfuttatjuk, a többi hozzávalóval dagasztjuk, kelesztjük, átgyúrjuk, három vagy több cipóra osztjuk, újra kelesztjük, kinyújtjuk. Az első lapot tepsibe fektetjük, megkenjük tojásfehérjével, hogy ne áztassa el a lekvár. Megkenjünk lekvárral, megszórjuk darált dióval, és ugyanígy járunk el a többi lappal. A felsőt csak tojással kenjük. Ha megsült és kicsit hűlt, bevonjuk csokimázzal. Ha megdermedt a csoki téglalap vagy rombusz alakúra szeljük.

Leginkább a hagyományosnak mondható baracklekváros verziót készítem, de szilvával és jostával is nagyon finom! Apunak sok dióval csinálom, nekem leheletnyivel is jó lenne, csak a csoki legyen jó vastag a tetején :)

Nekem ma így sikerült:

From Kaják

2010. március 5., péntek

Aranygaluska!

Hozzávalók:

  • A tésztához:
  • 40 dkg liszt
  • 2 tojássárgája
  • 4 dkg olvasztott Ráma sütőmargarin
  • 2 dkg élesztő
  • 3 dkg cukor
  • 2,5 dl tej
  • késhegynyi só
  • A töltéshez:
  • 5 dkg Ráma sütőmargarin
  • 10 dkg darált dió
  • 5 dkg cukor
  • 5 dkg mazsola
  • reszelt citromhéj
  • A vaníliasodóhoz:
  • 1 liter tej
  • 1 csomag vaníliás puding
  • cukor

Elkészítés:

1,5 dl tejet meglangyosítunk, 1 evőkanál cukrot elkeverünk benne, és belemorzsoljuk az élesztőt. Kb. 10 percig állni hagyjuk, amíg felfut. Ekkor a lisztbe mélyedést készítünk, és beleöntjük a maradék tejjel együtt. Hozzáadjuk a 2 tojássárgáját, a maradék cukrot, a sót. Félig összedolgozzuk (robotgéppel is lehet), utána részletekben hozzáadjuk az olvasztott margarint. Pár percig dagasztjuk, amíg elválik az edény falától, ekkor meglisztezzük, letakarjuk, és duplájára kelesztjük.

Egy tűzálló tálat margarinnal kikenünk, és olvasztott margarinba mártott kanállal beleszaggatjuk a tésztát. Rétegenként megszórjuk a cukrozott darál dióval és mazsolával, citromhéjjal. A maradék margarint ráöntjük. Még kb. 20 percig kelesztjük, addig bemelegszik a sütő. A tetejét megkenjük felvert tojással, és 180 fokon kb. 30 percig sütjük. Porcukorral megszórjuk.

A vaníliasodóhoz 1 csomag vaníliás pudingot ízlés szerint cukorral 1 liter tejjel megfőzünk.

2010. március 3., szerda

Tavasz!

Most, hogy az időjárás ilyen tavasziasra fordult, őrülten kívánom a friss zöldségeket. Így ma is saláta lett az ebédem.


Vettem egy pipimellet, amely jó lesz majd a holnapi kajához, de a filézéskor lenyisszantottam pár kis husicafatot, amit aztán rengeteg egzotikus fűszerrel(gyömbér, garam masala, szegfűbors, kurkuma) lepirítottam egy csepp olajon (most épp részemről pálma, de lehet bármilyen)

Felkarikáztam két szál újhagymát, lereszeltem egy répát és egy kisebb almát, és hozzáöntöttem egy mexikói zöldségkonzerv harmadát (kukorica, borsó, kaliforniai paprika) majd rádobtam a husit.

Só, balzsamecet, villa, jó étvágyat :)


From Konyhamóka

2010. február 28., vasárnap

Gombás, sajtos muffin

Hozzávalók:
- 1 doboz "*" gomba
- ha van valami gépsonka, sonka, azt is össze lehet bele darabolni...
- 1 kis fej lila (vagy vörös) hagyma
- só, bors, őrölt kömény
- petrezselyem, oregánó, metélőhagyma, ízlés szerint (én a Sparban szoktam venni a mirelit pultból saját termékes gyorsfagyasztott zöldfűszereket)
- 25 dkg liszt
- 5 csipet só
- a cs. sütőpor
- 10 dkg sajt
- 2 tojás
- 2 dl tej
- 0,5 dl olaj

Pici olajon megpároljuk a hagymát, bele rakjuk a gombát, (sonkát), a fűszereket, és összepirítjuk.

A tejet, tojást, olajat összekeverjük, zutty bele a száraz összetevőket, a reszelt sajtot, és a gombás cuccot.

Előmelegített sütőben közepes hőfokon 18-20 percig sütjük.

Csináltam hozzá egy egyszerű mártogatóst, én így szeretem:
1 doboz tejfölbe pici só, 1-2 gerezd zúzott fokhagyma, esetleg valami zöldfűszer (most metélőhagymát raktam bele).

"*" (Derek miatt moderálva) :D

2010. február 20., szombat

Ha farsang, akkor fánk - 2. - a szalagos

Oké, tudom, hogy a farsangnak kábé vége és már nagyböjt van, meg ilyesmi, de akkor is. Én ma fánkot kívántam, így fánk lett és slussz.


Tehát szalagos.
From Kaják
A közhiedelemmel ellentétben baromi egyszerű süti, csak picinykét babrás, de az is inkább csak a sütés miatt.
Fél kiló liszthez elég egy szem tojás, pár kanál olvasztott vaj vagy margarin, pici só, kevés cukor, egy élesztő, egy bögre langyos tej. Az élesztőt felfuttatjuk, aztán lehet dagasztani az összes cuccot szép hólyagos cipóvá. Langyos helyen keleszt, picit kinyújt, félbehajt, újra keleszt, félcentisre kinyújt. Nagy pogácsaszaggatóval vagy pohárral kiszaggatjuk és még egy picit kelni hagyjuk. Közepébe kis mélyedést nyomunk és forró olajban aranysárgára sütjük mindkét oldalát,porcukorral megszórjuk, lekvárral tálaljuk.


From Kaják
The English version of the recipe can be found here.

2010. február 19., péntek

Ha farsang, akkor fánk - 1.

1. mert ugye többféle fánkot ismerünk és farsangkor mindegyik aktuális. Tegnapelőtt a csöröge/forgácsfánk álnevűt készítettem el, abból is a ropogós változatot (ugyebár ismerjük a kelt csörögét is).


From Kaják

Hozzávalók egy átlag konyhában simán fellelhetőek:
30-50dkg liszt
5 tojássárgája
1 doboz tejföl
olvasztott vaj vagy margarin
pici só
pici cukor

Jól összegyúrjuk, pihentetjük, kinyújtjuk és rombusz alakú lapokra vágjuk. A közepükön egy vágást ejtünk és az egyik sarkát a nyíláson áthúzzuk, így nyeri el a jellemző formáját. Forró olajban hirtelen sütjük, felitatjuk róla az olajat és még melegen vaníliás porcukorral megszórjuk Savanykás lekvárral a legfinomabb.


From Kaják

2010. február 2., kedd

Mazsolás rizs

Nálunk a gyerekek nagy kedvence és én is imádom, így gyakran készítjük, köretnek is vagy csak úgy magában.

Teflon lábasban vajat olvasztok, beleszórok egy teáskanál garam masalát, fél teáskanál gyömbért, kevés kurkumát, fahéjat, egy pici barnacukrot, épp csak egy picit hevítem aztán mehet rá a rizs, víz, pici só, fedő. Ha már félig puha hozzáadom a mazsolát, reszelt citrom és narancshéjat és kevergetés közben kevés forróvizet adagolok hozzá apránként amíg a rizs egészen meg nem puhul és kicsit rizottós állagú lesz.
Ha gyerek nem eszi, akkor egy jó adag currypor is kerül bele :)

Tejes változatban desszertnek is szuper.

2010. február 1., hétfő

Diós kalácsféle



Ennek a receptnek az eredetijét valahol finn ünnepi kalács címen olvastam, de csak nagyvonalakban maradt meg bennem. Arra emlékszem, hogy két részletben kinyújtva, felcsavarva. szeletenként bevagdosva sütötték, úgy hogy a szeleteket kissé rusztikusra széthúzgálták.

Én csak lazán, fogtam a korábban már ismertetett kenyérreceptemet, felturbóztam 2 tojással, 5dkg olvasztott vajjal, több cukorral, víz helyett is tejet számítottam és tettem még a tésztába egy jó kanál őrölt kardamommagot is. Dagasztottam, kelesztettem, aztán kissé kinyújtottam és megkentem olvasztott vajjal, majd megszórtam darált dióval és cukorral. Csepegtettem rá még némi vajat, felcsavartam és egy kuglófformába tettem amiben hagytam még egyszer kelni és úgy sütöttem meg. 200fok körül, kb fél órát sült, akkor kivettem, meglocsolgattam tejjel és még pár percre visszatettem. Isteni lett! Olyan aranygaluska hangulat, de a kardamom valami fantasztikus ízt adott neki!


div>

2010. január 23., szombat

Kelt lepény (édes)

A kenyérhez igen hasonló(ugyanolyan) tésztából (esetleg egy-két tojással vagy csak sárgájával feldobva és több vajjal) szoktam pizzát és különféle lepényeket készíteni. Az édes-gyümölcsös verziókból a barackos és a szilvás a kedvenc. Mindkettőnél a tepsiben másodszor is kelesztett és pöttyet elősütött tésztára pakolom a félbevágott gyümölcsöt és megszórom fahéjas cukorral, aztán készre sütöm.


Ez itt a képen inkább ringló, mint klasszikus szilva:

SDC10383


Ez viszont klasszikus kajszi:

SDC12246


Egyszer szőlő is került rá. Finom volt :)

From Kaják

Konyhamóka találkozó

Bozóttal az alábbi jutott eszünkbe:

Találkozzunk!

Hol: Bozótnál
Mikor: 2010. április 17. szombat (másnap Pesten Vivicittá)

Van nagy udvar, csúszda, hinta, kecske, birka, izémizé, bent is van hely bőven. Bogrács és tűzhely is akad.

Gyerekek is ellesznek, Békésből érkezőknek a szállás is megoldható.

Ki jönne?

2010. január 22., péntek

Kenyér - variációk

Imádom a kenyeret, főleg a házi készítésűt, ezért gyakran (értsd:naponta) sütök. Persze legtöbbször a kenyérgép csinálja, de azért szoktam kézzel is, mert nagyon szeretek dagasztani ha van rá idő.
Kedvenc és legegyszerűbb alapreceptem:
fél kg liszt
3dkg élesztő
1 ek cukor
1 ek só
2-3 ek olivaolaj vagy egy "szelet" margarin
löttyintésnyi tej
annyi víz, hogy jól dagasztható tészta legyen, kb 2-2,5dl

Langyos helyen kelesztem, átgyúrom, formázom vagy sütőformába teszem, vízzel lekenem,újra kelesztem és 200fok körüli sütőbe dugom, majd pár perc múlva mérsékelem a tüzet és addig sütöm, míg kopogtatásra kongó hangot hallat. Akkor mégegyszer átkenem vízzel és hagyom pihizni-hűlni. A tészta amúgy előző nap is elkészíthető, akkor viszont tegyük hűtőbe (ott is megkel, csak lassan). A keletlen tészta vagy a kész kenyér jól fagyasztható is.

Az alapreceptet szoktam variálni fűszerekkel, ezzel-azzal, így lett például tegnap zöldfűszeres-sonkás-sajtos kenyér a vacsi:
kenyér

2010. január 20., szerda

Minden hétre egy kóser recept 2. hét: Kugli (egy a sokból)

Egy egész tojást felverünk egy csipet sóval, borssal ls kevés paprikával. Egy evőkanál libazsírt és annyi lisztet adunk hozzá, hogy galuskatészta keménységű legyen. Tégla formát készítünk belőle, és a sólet tetején főzzük meg.

Minden hétre egy kóser recept 1. hét: Sólet

Szombati sólet.

Hozzávalók:
50 dkg fehérbab
1 nagy fej vöröshagyma
2-3 gerezd fokhagyma
1 füstölt libacomb vagy mell
csipet só

A kiválogatott babot előző este beáztatjuk. Magas, szűk szájú edénybe rakjuk a bab egy részét, majd ráhelyezzük a kóser libát, és ezt fedjük be a maradék babbal, zúzott fokhagymával, apróra vágott vöröshagymát.  Ha kuglival együtt főzzük, azt a tetejére rakjuk. Felöntjük annyi vízzel, hogy a babot ellepje, sütőben egész éjszaka elrotyoghat alacsony hőfokon.

Csirkés kuglóf

Képekben...
( köszönöm Marika! )
















2010. január 19., kedd

Kedvenc

Na nem kedvenc étel, az nem lenne elég izgalmas :) A kedvenc konyhai eszközötökre lennék kíváncsi. Mindegy, hogy azért kedvenc, mert mindehova magaddal vinnéd vagy azért mert a mamától kaptad vagy mert időt, fáradtságot takarít meg neked. Sőt, lehet kedvenc azért is mert szuperül díszíti a konyhád :) Tehát, ki vele! Fotót is várok


És el is kezdeném az enyémmel. Fogadjátok szeretettel a mozsaramat:

mozsár

2010. január 16., szombat

Kifli, maradékokkal töltve :o)

Kovászt készítek egy kockacukor, 1 evőkanál liszt, 1 dl tej és 3 dkg élesztő keverékéből.
Ha felfutott zsupsz a többi alkotórészhez:
30 dkg liszt
5 csipet só
egy jó löttyintésnyi (olíva)olaj
1 dl tej
ízlés szerinti mennyiségű szárított oregánó, és bazsalikom.

Általában milánói makaróni szósszal töltöm, de bármi jó hozzá.
Maradék sonka, gomba,csirke-, vagy pulykamell összedarabolva, egy kis sajttal, és tojással összefogva.

A tésztát kör alakúra kinyújtom, háromszög cikkekre vágom, megtöltöm 1-1 kanálka masszával, majd kiflinek feltekerem, a szélét picit összenyomva, nehogy kimásszon a töltelék.
Megkenem tojással, és be az előmelegített sütőbe.
Középlángon sütjük, míg szép színt nem kap (15-18 perc).

Szoktam mellé egy egyszerű mártogatóst csinálni:
1 doboz tejfölt elkeverek 1 gerezd zúzott fokhagymával, pici sóval, és már ehetjük is!

Csodás csokis muffin

Morzsa kérésére... :)

15 dkg liszt
2 tojás
15 dkg vaj (bevallom, nekem sokkal jobban ízlik, ha étolajjal csinálom és nem vajjal...)
15 dkg cukor
3 evőkanál barack lekvár
1/2 csomag sütőpor
1 késhegynyi szódabikarbóna
5 dkg kakaópor
5 dkg tört csokoládé (én most a télapócsomagok maradványaiból élek, isteni finom német mikulásunk van még 2 db, és függődíszek...)

A sütőt előmelegítjük 170 fokra.
A száraz hozzávalókat a szárazzal, a nedveseket a nedvessel elkeverjük, majd össze, végül zutty bele a csokoládét.
A tésztát a kibélelt formába kanalazzuk, és 18 perc alatt készre sütjük.

2010. január 15., péntek

És még egy citromos muffin, kevésbé egyszerű...

Hozzávalók:

  • 1 bögre margarin
  • 1 bögre cukor
  • 4 nagy tojás, szétválasztva
  • 2 bögre finomliszt
  • 2 teáskanál sütőpor
  • 1 teáskanál só
  • 1/2 bögre 100%-os citromlé vagy 3-4 citrom leve
Elkészítés:

A margarint a cukorral keverjük habosra, adjuk hozzá a tojás sárgáját, jól keverjük össze. A lisztet, sütőport és a sót egy másik tálban keverjük el, majd adjuk lassanként a masszához a citromlével váltakozva. A keményre vert tojásfehérjét adjuk hozzá és keverjük meg, vigyázva, hogy ne törjük nagyon össze a habot. 3/4-ig töltsük meg a papírral bélelt vagy kimargarinozott muffin formákat és 190 fokon 20-25 percig sütjük.


Minden hétre egy recept: 3. hét - Egyszerű citromos muffin Eszternek

Hozzávalók:
2 tojás, 1 csésze cukor, 1/2 cs. sütőpor, 2 csésze finomliszt, 1/2 csésze tej, kb. 1/4 csésze olaj, 1 citrom leve és reszelt héja (1 csésze kb. 240 ml)

Elkészítés:
A hozzávalókat elkeverjük, papírral bélelt muffin formába kanalazzuk. A formákat kb. 3/4-ig töltjük. Közepes fokozaton megsütjük, tű próbával ellenőrizzük.

1 evőkanál citromlét és pár csepp lime levet elkeverünk kb. 6-7 tk. porcukorral és ezzel locsolgatjuk meg a kisült muffinok tetejét. kenjük meg a muffinokat.





Nagy-Szilitsán Eszter képe

Ráérős reggel(i)

From Kaják

Amerikai palacsinta, jostadzsemmel és tejszínhabbal. A megabögrés tejeskávé nem fért a képre ;-)

(bocs a kép minőségéért, telefonos)

2010. január 13., szerda

Bozót 3. hét - Spenótos palacsinta

(most esett le a tantusz, hogy ez már a harmadik hét...)


Spenótos krémmel töltött palacsintát már készítettem korábban is, de most úgy gondoltam, kipróbálom azt, hogy a tésztába teszem a parajt. Tehát a natúr palacsintatésztába parajpüré, pici fokhagyma, őrölt bors és só került. Az átlagosnál vastagabb palacsintákat sütöttem (ha kevesebb a spenót benne, lehet normál vékonyakat is) a masszából, majd fokhagymás tejföllel és reszelt sajttal tálaltam.

Közben Hevelt boldogítottam a témával és egyetértettünk, hogy krémsajtos töltelékkel még finomabb lehet. De így is secc-perc elfogyott :)

Már ki is találtam a következő projektet: a háromszínű nokedli mintájára, nemzetiszínű palacsintákat fogok sütni! A piroshoz paradicsompürét, a zöldhöz spenótot teszek, a fehér meg marad a natúr tészta. Krémsajtból a spenótoshoz fokhagymás tölteléket készítek, a paradicsomoshoz talán kőrözött-jellegűt...

Mit szóltok hozzá? További ötletek?

(ja, és valaki árulja el, hova kerül a gépen a webkamerával msn-re készített kép?)

2010. január 12., kedd

Bozót 2. hét - Répafőzi

Tudom, tudom, a répafőzelék, illetve a finomfőzelék szó hallatán a népesség jelentős része minimum hányingert kap, de higyjétek el, érdemes megpróbálkozni vele. Azt a napközis masszát nem csoda, hogy nem kedveltük, de el lehet készíteni finoman, fűszeresen és lehet hogy úgy jártok, mint sokan mások akik felnőttként fedezték fel újra ezt az ételt és szerették meg.


Én úgy készítem, hogy a karikára vágott sárgarépát kevés olivaolajon lepirítom, megsózom, borsozom, adok hozzá gyömbért, kevés curryt és szerecsendiót és fedő alatt puhára párolom. Ha már puha, klasszikus habarással vagy tejszínnel tunningolom fel.

Kedvencem grillcsirkével vagy jó sós-fűszeres csirkeszárnnyal, kolbásszal. A répa édeskés íze különösen jól harmonizál a sós, ropogós sültekkel.



From Konyhamóka

2010. január 10., vasárnap

Bozót 1.hét - a kókuszos

Kislánykoromban csak így hívtam ezt a sütit, szimplán "a kókuszos". Valójában kakaós-kókuszos piskótakocka :)


I. Gyors vizespiskótát gyártunk. Akinek ehhez nem kell leírás, folytassa a II. pontnál

1. 4 tojás sárgáját kikavarjuk egy citrom levével, lereszelt héjával, vaníliás cukorral és 15dkg (por)cukorral
2. Az előzőhöz kanalanként hozzáadunk 4 kanál forró vizet és jól elkavarjuk
3. Apránként hozzáadunk 20dkg lisztet, amiben elkevertünk 1 csomag sütőport
4. Felverjük a tojások fehérjét és először csakegy kis részét aztán az egészet óvatos mozdulatokkal az előző maszathoz keverjük.
5. Sütőpapírral bélelt vagy vajazott-lisztezett tepsiben 180fokon kb 20 perc alatt kész.
Közben ne nagyon nyitogassuka sütő ajtaját, mert a huzattól összeeshet.

II. A megsült piskótát kockákra vágjuk
III. Egy kis lábosban összeolvasztunk kb 10dkg margarint, ízlés szerint cukrot, vaníliás cukrot és hozzákeverünk 5dkg jó minőségű kakaóport (lehet csokit is olvasztani bele, csak jó csoki legyen)
IV. Egy tálkába kikészítjük a kókuszreszeléket.
V. Egy piskótakockát villára szúrunk, feléig/kétharmadáig a kakaós maszatba mártjuk, majd a kókuszba hempergetjük. Tálra állítjuk. Így járunk el a többivel is.
VI.Kinyalogatjuk, majd elmosogatjuk az eszközöket és megesszük a sütiszéleket :)

Minden hétre egy recept: 2. hét: Pogácsa

Miután ránéztem az éves jelenléti ívemre, (Balyi Tomi büszke lenne rám, hogy még hétvégén is nézegetem,) rájöttem, hogy naptárilag a második hétnél vagyunk, gyorsan, amúgy távirati stílusban, édesanyám nem igazán használt blogjáról átemelve:

Pogácsa / Cika /
1 kg liszt, 20-25 dkg zsír, 1 Ráma, eldörzsölni együtt,1 evőkanál só, 3 tojás sárgája, 5 dkg élesztő, 1 evőkanál cukorral, 1,5 dl tejjel / langyos / megfuttatni, 2 dl tejföllel az egészet összegyúrni. 1/2 órát pihentetni, majd 3 szor fél óránként hajtogatni. Elnyújtani, bevagdosni, szaggatni, sodorni, 1 tojással lekenni.Tepsiben pihen 15-20 percig. Sütni.

Cika az anyai nagyanyám volt, akit sajnos csak nagyon rövid ideig ismerhettem. Ezt a receptet én szoktam elkészíteni, és nagyanyám bejglijéhez hasonlóan (recept az 50. hét környékén várható), ennek is az a titka, hogy a margarin/zsír/liszt elmorzsolását nem szabad elnagyolni.  Egészen finomra kell az egészet morzsolni.

Tesóm hatására néha rakok rá füstölt sajtot, vagy Horasznak anno megszórtam köménnyel. 

Minden hétre egy recept: 1. hét

Egy abszolút egyszerű és kedvenc étel: Tonhal filé zöldborsó ágyon.

Hozzávalók:
Tonhal filé
zöldborsó

bors
fokhagyma
paprika
vaj

A vajat bekeverem fűszervajnak a sóval, borssal, paprikával, izlés szerint fokhagyma porral, krémmel vagy frissen átnyomott fokhagymával. Paprika és fokhagyam helyett frissem reszelt tormát is használhatunk. A halfilét megkenem a vajjal.

Alufóliából több darabot levágok, zöldborsót halmozok rá, a tetejére teszek egy-egy halfilét, majd darabonként becsomagolom. 200 fokon rövid ideig sütöm, az utolsó 2-3 percben a fólia batyukat kinyitva, hogy meg is piruljon a hal.

A zöldborsóval tálalom, esetleg kevés krumplipürével.

Minden hétre egy recept kihívás

Ha mind a hatan (heten, nyolcan, nem tudom nyomon követni) minden héten megosztunk egy receptet, akkor év végére már lesz 2 szakácskönyvnyi.

Én már kezdem is!

(Ér visszadátumozni az 1. és 2. hetet.)